2014. július 31., csütörtök

Egy átlagos nap

Egy átlagos napon alig történik valami, és nincs időm egy kiadós túrára. Ma is így volt, csak annyi történt, hogy Bonyhádról hazafelé tartva, ismét letértem a Széptölgyesi-tavakhoz , ahol a következő érdemleges dolgokat örökítettem meg mintegy 10-15 perces ott tartózkodásom során : Messzi magasan két réti sas keringet. Amikor az egyik előtt elhúzott "egy másik dimenzióban" egy csapat seregély, akkor készült ez a kép.

2. Szintén távolban elhúzott egy barna rétihéja

3.A tavon egy dögunalmas hattyúcsalád és a távolban ácsorgó szürke gémek mellett szintén messzi,  2 db búbos vöcsök és 3db szárcsa úszott. Egyszer csak megmagyarázhatatlan okból -vagy tán, hogy mozgalmasabb képet csinálhassak- az egyik szárcsa felszállt és a két vöcsök mellé landolt. A képen a landolás előtti pillanat.

Este szokásos vihar, távoli felhőn belüli villámlással indított. Én a teraszról fotóztam,  a szomszéd háztetők és a kisvárosi kábelrengeteg fölé irányítva a kamerát

Aztán egyszer csak a közelben akkorát szólt, hogy előjöttek emberi gyengeségeim.  Természetesen a menekülésemet az objektív vizesedésére fogtam, mert a következő pillanatban már szakadt is, ahogy az lenni szokott mostanában.

2014. július 29., kedd

Nagyvázsony, Hegyestű

A Szent István templom Szent Istvánja

A templom előtt szép kőrisek

Két darab

Templombelső

Hegyestű

Közelről


Vonyarcvashegy: A Szent Mihály-domb madarai

Reggelente feljártam a dombra. Három éve inkább alkony tájékán jártunk ott.

A domb madárvilága némi kárpótlást nyújtott a strand után. Itt is erősen száradnak a feketefenyők. Így aztán van keresnivalója a nagy fakopáncsoknak. 

A domb tele van nagyszerű régi keresztekkel. Nem is tudom miért kellett ide tenni azokat az álnaiv fakereszteket? Ennek ellenére domb megkapó hangulatot áraszt mindenkor

Tengelic

Még egy  nagy fakopáncs

Zöld küllő

Reggeli tollászkodás 1.

Reggeli tollászkodás 2.

Csuszka

Hernyók hosszú fonálon ereszkednek le

Egy szürke légykapó a kemping faházai közt fészkel

2014. július 28., hétfő

Vonyarcvashegy: Képek a strandról

Szinte pontosan három évvel ezelőtt töltöttünk itt egy hetet. Most három napig voltunk a Park Camping vendégei. Három évvel ezelőtt elkápráztatott az itteni madárgazdagság.   Most ennek csak töredékét láttam. De nem csak a madarak fogyatkoztak meg. Szitakötőnek is mindössze három fajának egy-két egyedét láttam. Egyáltalán nem volt béka, se sikló. 

A barázdabillegetők populáció stabil

Tőkés récék félig-meddig háziasodva élnek errefelé, de most nincs akkora egyedszám, mint három éve.

Dankasirály alig. Csak mélyen beúszva a tóba látni többet, a part közelében csak elvétve.

A félénk vízityúkokból csak ez az egy család, az is csak kora reggel.

Kék légivadász, egy-két példány. Talán a szúnyogirtás mellékhatása? 

Laposhasú  acsa, talán ha összesen két példány

Az egyetlen kellemes meglepetés, egy példány fokozottan védett (500.000 Ft) cigányréce a sok tőkés közt . De nem volt egyetlen gémféle se, se búbos vöcsök, de még szárcsa és kárókatona sem.

Déli szitakötő is mindössze egyetlen példányát láttam

A hattyúk viszont rendszeresen megjelentek, a kempinglakók rögtön el is kezdték etetni őket.

A Csobáncon

Fel a hegyre, ékes vasfüvek mögött a Tóti-hegy

Panoráma a hegyről. 

Mályvák a Szentgyörgy-heggyel

Falmaradványok és a Tapolcai-medence leghíresebb hegyei

Az Öregtorony maradványai  a Guláccsal és a Badacsonnyal

Lepkék a falon

Fürge gyík a falakon

Kardos lepke a falak mellett

Kilátás a Somlyó felé

Ökörfarkkóró és a Tóti-hegy

Egy alapvetően családi vonatkozású felvétel a táj szépségéről

2014. július 27., vasárnap

Szentbékkálai kőtenger

A leglátványosabb szikla némi családi vonatkozással

Ugrálás az ingókőn

A terület legnagyobb tölgye...

...és jelenleg leglátványosabb virága a kis ezerjófű.

Nem túl meglepő módon a kőtenger területén mindenfelé kisebb-nagyobb sziklák hevernek

Ez például egy nagyobbfajta

Meg ez is

Madáritatóknak nevezik a kőtengerben kialakult tartósabb pocsolyákat

Ezek legnagyobbikában békák is laknak

Tipikus kép, némi családi vonatkozással

Ugrás egy kisebb "szakadék" felett

A terület legtipikusabb lakói

Zuzmó

Rózsabogár