2014. március 30., vasárnap

Hőgyész és Csicsó

Kilátás a Kapos-völgyére és a csicsói kegykápolnára. A kápolnáról a másik blogomban lesz szó.

A kápolna körül öreg hársak és vadgesztenyék állnak. Ez a legöregebb hárs.

A vadgesztenyék ligete.

Akad itt egy vadkörte fa is.

A hőgyészi kastély parkja jól ismert a dendrománok előtt. Dendromán ébredésem hajnalán én is többször megfordultam itt. Pl. ekkor meg ekkor.  A kastély sajnos már évek óta bezárt, a park nem látogatható. Ahogy úgy futólag néztem, vesztett is már régi fényéből. A kastélypark egykor azonban jóval nagyobb kiterjedésű volt, mint ami ma a kastély körül elterül. Az egykori granárium túloldalán is folytatódott. A bemutatott fényképem is ennek részletét mutatja. Ezen az elvadult részen egy egykori tó maradványai körül több jelentős platán is áll. A képen bemutatott példány nagy valószínűséggel eléri a listás méretet is. Sajnos megközelíteni nem tudtam, mert egy ronda  vaskerítés mögött állnak egy teljesen lerobbant gépállomás(?) udvarán. 

Talán ez is lista közeli. 

2014. március 29., szombat

Szerencsétlenkedés Taplóson

Tőzikék a Tolnai-Holt-Duna partján

A holtág ma reggel. Ma ismét kinéztem Taplósra, mert Tóth Gábortól kaptam üzenetet, hogy az ismert kettős óriás fűz menti susnyásban áll egy nagy kettős törzsű nyár. Ma igen szerencsétlen napom volt, nem csak a centit felejtettem otthon, hanem a fényképezőgépem  memóriakártyáját is. Így a belső memóriára voltam kénytelen hagyatkozni, kevés képet tudtam csak csinálni, azokat is egészen lebutítva. Pont annyi kép készült, mint amennyit itt bemutatok. Mondjuk annyira nem kár érte, mert túl sok újszerű kép nem készült, és jobbára csak ismerős fák kerültek megörökítésre.

Kedvenc gyepem a listás fűzzel

Rét másik sarkában a másik listás fűz.

Van itt egy 620-as nyár is, amit eddig elfelejtettem Györgynek megmutatni. Pedig régóta ismerem.

Nem nagyon lehetett madarazni ilyen lebutított felbontással

Közel a vég, de a füzek nagyon kitartóak, legalábbis állapotukhoz képest

Tipikus

Erről a nyárfáról van szó. Innen tényleg nem túl meggyőző. Kb.120cm-nél hasad.

Innen jobban mutat. A jobb oldal önmagában is 600-as közeli lehet, együtt pedig lehet vagy
 750 úgy ráérzésre.
Egy frászt, még ennél is nagyobb, Tóth Gábor 870cm-nek mérte.

Egy füzes ott, ahol régen  a Duna folyt

A paléi nagy nyár egy lyukas füzzel

A Taplósi-gyep listás tölgye.

Semmi különös a gurovicai erdőben

Tavaszi lednek

Bogláros szellőrózsa, keltike

Kutyatej

Zöld gyik

C betűs lepke

Bogláros szellőrózsa

Odvas keltike

Tavaszi erdő

A gyöngyikék elvirágoztak 

Seregélyek

2014. március 27., csütörtök

A kakasdi borókásban

Szombaton a DDNP erre a környékre szervez egy utat.  Mindenképpen érdemes idelátogatni, ugyanis most tömegesen virágzik a tavaszi hérics, és ez még gyönyörűbbé varázsolja az amúgy is csodaszép vidéket. Március elején már virágzott egy-két tő, de akkor a terület sztárja a hunyor volt. Most viszont mindent beborít a hérics. 

Homoki pimpó indításnak

A borókás oldalában is sok tő virágzik 

A borókásban

A szemközti domboldal tele van héricsekkel

Egy-két epergyöngyike is akad

A borókás távolról

A 6-os útra is rálátni.

Állománysűrűség 1.

Összetalálkoztam az elkóborolt birkáit kereső juhásszal. Ő itt a kulcsfigura, amíg ő legeltet itt, addig lesz ez a vidék ilyen csodálatos. Persze e héricseknek nem örül, ezt nem eszi a birka, mérgező.

Állománysűrűség 2.

Állománysűrűség 3. Elég szomorkás, szinte borbélyszilárdos hangulatban érkeztem ide, tegnap fejeztem be a Nincsteleneket, hogy mást ne mondjak. Az itteni sok gyönyörűség viszont szinte balzsam volt a lelkemnek. Ide máskor is ki fogok jönni, olyan gyönyörű vidék, különösen így alkony és kikericsvirágzás alatt.

Most sem mulasztom el a ezeket.

A koponya is megvan még.

Ugrándozó őzek

Bámuló őzbak

Alkonyi bagatell 1.

Alkonyi bagatell 2. 

A Sárosnál

Miután a Tatos-tónál nem volt kedvem többet időzni, kiugrottam még egy negyed órára a Sároshoz, szegényt úgy leszóltam a minap a mórahalmi Nagyszéksós-tó ellenében. De most is igen csendes volt a tó, szürke gémek  nagy kócsagok csak a távoli szegletben tanyáztak. Egy barázdabillegető viszont a közelben időzött... 

...és repkedett...

...az apadó vízből kiálló  fűzcsonkok közt. 

A part menti füzeken meg fakusz kúszott.

A füzek lábainál meg nyiladoznak a tőzikék.

Tipikus