2012. december 28., péntek

Karácsonyi túra az "ősök emlékére"

Indulás a nádasdi felső temetőből, ahogy azt korábban elterveztük.
A túrán unokabátyám, és kellemes meglepetésre Pósfai György
és felesége is részt vett.

Az Altgrund nevű völgyön haladtunk utunk elején, ami később
a Réka-völgy elnevezést kapta. Utunk során többször kereszteztük a
Krepspach-ot, (Rák-patak) a képen is éppen átkelő helyet keresünk.
Adalék a névadáshoz: Az általam ismert térképek közül először a 3.katonai
felmérés (1869-1884) említi a patak és a völgy nevét. Ez Altgrundbach-nak írja.
A 4. felmérésen (1896-1914) tűnnek fel először a tömeges magyar elnevezések:
A patak neve Halász-patak, a völgy mélyén már áll a Réka-kunyhó, a
völgy bejárata feletti várrom Rák-vár néven szerepel. A Kirchenberg is itt
szerepel Szt.Imre-hegy néven. Valószínűleg tehát a 19.sz. végre tehető az időszak,
amikor elterjedtek a magyaros legendák.  Így lett Attila feleségéről
elnevezve a várrom, és Szt.Imre halálának helyéül kijelölve ez a vidék.
Frissítés: Georgius Eisenhut 1798-as térképe is már Réka-völgynek említi.
A környék földrajzi neveiről itt írogattam már egy kicsit.

Itt is keresztezzük

Utunkat végigkísérték a bimbózó, vagy nyiladozó illatos
hunyorok

A barack, a törköly és a külhoni "vadászmester" találkozása.

Bükkök a völgyben

Zubogó

Oldalvölgy

A Krepspach a magasból

Fel a Kecskehátra

Teljesen kinyílt példány

A Legény-sír. A rossz emlékű szerb megszállás határa Kecskeháton
húzódott. Errefelé járt Szegedi László Zengővárkonyból Óbánya felé,
hogy kedvesével találkozzon. (Ez önmagában érdekes lehetett, mert Óbányán
svábok, Várkonyban magyarok laktak) A lazának indult határellenőrzés
egyszer csak bekeményített, Szegedi Lászlót agyonlőtték. A szerb határőrök
még a holtestet sem adták ki, így Szegedi Lászlót itt az erdő közepén temették el
22 évesen. 

Téli fülőke

Egy furcsa erőrészlet, megszámozott fákkal

A Kirchenberg (Templom-hegy) oldalában egy gesztenyésre akadtunk

Az egyik volt kőbánya (Stahmetz) szélén egy nagyszerű bükkre leltünk,
ami csaknem elérte a listás méreteket

Egy ilyen nagyszerű fa alatt illik egy kicsit időzni. Ez lett az ebéd ideje. Én
Faulte Kase-t hoztam, amit magyarul büdös túrónak neveznek.

Gyökérgubancokkal kapaszkodik a kőbánya falán. Nádasd határában
több nagy kőbánya volt, ez éppen az egyik legkisebb. A kőbányákból
termelték ki azt az elfogadható minőségű homokkövet, amivel a nádasdi
kőfaragók az egész Schwabische Türkeit és az azt  környező területeket
ellátták keresztekkel, sírkövekkel.

Egy juhar is hasonlóan extrém helyzetet vett fel.

Itt több szép bükk állt, talán egy fás legelő maradványaként.

A Kirchenberg oldalában több grandiózusabb lősz szurdok van. Talán
mind közül ez a legnagyobb. 

Lista közeli bükk és gyertyán a Kirchenberg oldalában

Végezetül a Turnackerschgrabe szurdovölgyét is felkerestük,
ahol tavaly jártam, hoszzú évtizedek után. Itt volt a történetolvasás színhelye.

Gímpáfrány a kis csorgóval.

Kifelé a szurdokból. Az útról érdemes megnézni unokabátyám blogját is.