2011. augusztus 30., kedd

A tolnai Fok-legelő

A régi térképek (kataszteri, 2.katonai) egyszerűen csak Fok-nak
nevezi azt a rétet ami Tolna és Fadd közt található. A rét 1858-ban báró Sina
tulajdona volt.A korábbi térképek pedig a Duna árterületeként tüntetik fel.
Nevét valószínűleg arról a hosszú fokról kapta, amelyik a Duna vizét egészen
idáig vezette. A Fok a Google Mapsen ma is kivehető a szántóföldön.

A rét annak a fasornak a végén található, amit az idén januárban kerestem fel.
A sűrű bozótban ezúttal kivehetetlenek voltak a januári "romok".

A fasor listás nyárfája nincs túl jó állapotban.

A rét szélén nagy füzek állnak, álltak. Régebben visszanyírták őket.

Az öreg füzek nagy része romos

Vannak jó állapotú füzek, de csak 4-5m körüliek

Az egyik legnagyobb, középen hasadt

2011. augusztus 28., vasárnap

Szilágyi-fok, Borrév-fok

Hajnalai "villám-gemencezés"

A Szilágyi-fok vize nyárvégi szokásos formáját mutatja

A Szilágyi-fok

A Borrév-fok medre túlnyomó részt száraz most

A Borrév-fok egy vízzel telt részén kócsagok gyülekeznek 

2011. augusztus 27., szombat

A Wachau hajóról

További képek az osztrák-német útról a másik blogomban
Melk, bencés apátság

Emmersdorf

Schönbühel

Schönbühel, szervita kolostor

Aggstein vára

Schwallenbach

Hinterhaus vára

Spitz

St.Michael

A Duna St.Michaelnél

Weissenkirchen

Dürnstein, vár

Dürnstein

Szt.Miklós és Nepomuki Szt. János az apátság tornyáról

Dürnstein

Dürnstein, vár

Dürnstein, az ágostonrendi apátság tornya

Loiben

Stein, a minorita templom

Stein

A göttweigi apátság

2011. augusztus 21., vasárnap

A zsennyei ezeréves maradványai

2006 márciusáig hazánk legnagyobb tölgye volt a zsennyei.
Ekkor a régóta rossz bőrben lévő kettős törzsű fa kettéhasadt.
Ezerévesnek mondták, de nyilván 300-400-nál nem volt több.
Egy megmaradt csonk még mindig él és virul, és hozza a makkokat.

A közepében hatalmas üreg volt, amit betonnal töltöttek ki, nehogy
összeroppanjon. Ma már nem alkalmazzák a stabilitás növelésére az üregek
kibetonozást. A száradó beton ugyanis a vizet a fától vonja el, így gyorsítva
annak halálát. Az üreget békén hagyják, és inkább kívülről építenek
 tartókat, mint pl. a hédervári tölgynél.

A széthasadás előtt 980cm-t mért György, de volt  korábban jóval 10m felett
is. A kéreg pusztulása miatt lesoványodott. A mai listavezetők 760 cm körüli
kerületükkel nyomába se érhetnek egykori nagyságának.
Itt kísérhetjük végig 1996-ig élettörténetét
Zsennyén további hét listás fa található, ezeket most nem volt már idő
felkeresni.


2011. augusztus 20., szombat

A vasszéchenyi Ó-Ebergényi-kastély parkja

Ez a félbemaradt gyönyörű kastély  rejtély számomra.
Állítólag szálloda, honlapja is van. Három éve
jártam itt, de akkor ugyanilyen kísértetkastély volt, mint most. A kastély
gondozott, ablakai nyitva szellőztetésre, kerti uszodáját éppen most töltik fel.
De bejárata zárva, és sehol egy lélek. Így a fantasztikus Sala Terranaját
most sem láthatom. A történetéről itt találunk néhány adatot.
Freskóit a soproni Schaller készítette el.(És nem Schalter, ahogy a
sok helyen írják.)


Egykor a Gyöngyös-patak folyt el a barokk híd alatt. A híd lábánál az
a listási kislevelű hárs

A kastélypark nagy részét itt is felélte a falu.
Azért néhány mutatós platán is megmaradt


Csak a lányaim karcsúak, a hárs 5m felett

Dendromán szempontból a park két hatalmas vénic szilje miatt jelentős.
Nem csak széles fák ezek, hanem magasságra is óriásiak.

Lányaim a nagyobbik mellett

Üres fészek a nagy szil ágai közt

2011. augusztus 19., péntek

A peresznyei kastélypark

A peresznyei kastély. Itt találunk történetéről néhány adatot.
Itt pedig egy szakszerű leírást.
A kastélyparkot ma kettévágja egy út. A kastély körüli parkrészben nem
is tudtunk szétnézni, de itt is komoly értékek lehetnek még.

A kastélypark kétségkívül legnagyobb attrakciója a 10m feletti kerületű
platánfája. Kerületét nézve benne van az első háromba hazánkban.
Egy kis kerítést tettek eléje, ami nem annyira szép, hogy emelje a fa szépségét,
és nem is annyira széles/magas, hogy megvédhetné a fát.

Egy hangulatos kis tó félszigetén áll. Szép egészséges fa, évi 5-6cm
gyarapodással. Nekem a kőszegi valahogy mégis jobban tetszett.

Kb. 160cm-es kisebbik lányommal a laposabbik oldal felől

Bizarr formák

A kastélypark másik érdekessége ez a kettős törzsű fekete fenyő.
Ez is országos rekorder lehetne, ha nem lenne alacsonyan szétágazó.

Sonnleiten vízesései

A Schneeberg-vidék népszerű látnivalója a sonnleiteni
felső vizesés

Harangvirággal

Az alsó vízesés ugyan nem olyan látványos, de azért
nem olyan ronda, hogy senki se látogassa. Pedig nagyjából
ez a helyzet 

Az alsó vízesés felső része

A ciklámen itt annyi van, mint nálunk tavasszal a hóvirág