2010. november 20., szombat

Ki a Dunáig


Hajnal a keselyüsi úton

A Holt-Sió körül tébláboltam először. Egy kéttörzsű fehér
nyár majdnem elérte a listás méretet.

Aztán úgy döntöttem a Kis-Makkos-tóhoz megyek.
Októberben már jártam itt, de nem volt időm a tópartot
végigjárni. Ismét elmentem a 4m-es tölgy mellett.

Egy hármas törzsű szürke nyárra akadtam.
625 cm-jével eléri a listás méretet, 130 cm-en elágazik.
Nem az a fa, amitől a dendrománok lázba jönnek.

Hol ritkább, hol sűrűbb köd volt.

Ködben a Kis-Makkos-tó. Az októberinél jóval kevesebb
víz volt benne.

A múltkor már mért füzek

A Nagy-Makkos tóhoz is el akartam jutni, de az utak és a
kerítések a Duna partra tereltek.

Szürke gém köröz a Duna felett

Visszatértem a Kis-Makkoshoz, és a másik partján menten végig

Itt egy 130 cm-en elágazó 685cm-es, tekintélyes fűzre akadtam
Hazafelé ismét megálltam az M6-os melletti új tónál.
Egyre több a bütykös hattyú, köztük fiatalok is.