2010. október 30., szombat

A Duna-erdőben

 A Duna-erdő ma már távol van a Dunától. Ahol régen a Duna folyt, ott most a Sió kanyarog. Hajnali ködben indultam.


Hideg volt az éjszaka, deres volt minden.

 A Duna-erdő keményfás jellegű. Ebben a "műfajban" a Gemenc nem túl erős.
 Nyiladék
 Oszlatja a ködöt a felkelő Nap
 Erdő 1.
 Erdő 2.
 Mint várható volt, az egyetlen listás fát is "hagyományos műfajában", nyárfában hozta a Gemenc.
A Sió-töltés mentén egy 670 cm-es fekete nyár. Kettős törzsű, erős deja vu élményem lett láttán.

 Fények
 Nyiladék
 Sió-töltés
 
Frigyes főherceg egykori millenniumi pavilonja. Bárányfok hanyatlásával kicsit elárvult hely lett. Kár érte, a DDNP szép kiállítást rendezett itt be.
Még több  hattyú, még több szárcsa az M6-os -tónál.

2010. október 23., szombat

Az Alsó-Gemenci-erdőben


Az Alsó-Gemenci erdőbe már régóta készülök. Már februárban, Pósfai Györggyel tett túránk idején szerettünk volna ideje eljutni, de aztán ez a rész kimaradt, pedig  Dombi Imre természetvédelmi őr itt is jelzett számunkra számos nagy fát, köztük szileket is. A kiszáradt tölgytől induló Hosszúvölgyi-nyiladék mellett indultam el.

Egy vizenyős mélyület
A mélyület partján egy furcsa tölgy. Nyilvánvalóan kettős törzsű, egyik fele azonban már letört. 140 cm-en ágazik el, aztán ismét visszanő. A kerülete 550 cm, így a "törvényes feltételeknek" megfelelően listás. Ettől azonban még nem nevezhető impresszív fának.
Koronája
Egyre nehezedik a terep. Csizmaszárig süllyedek a sárban.
Egy idén keletkezett tó zárja le utamat.Nem ez az első eset, hogy a Gemenc idén módosult vízrajza felborítja terveimet.
Megfordulva a kiszáradt tölgy körüli erdőket vizslatom át. Számos 4m feletti tölgy áll itt.
Egy újabb 4m-es.
A legnagyobb.
460 cm-ig jutott. Már nem nagyon fog tovább nőni, elég rossz állapotban van.
Ilyen most az Ásás-Duna.
A keselyüsi úton, közel az M6-oshoz az idén egy nagy tó keletkezett. Sok szárcsa van a tavon.
Három bütykös hattyú is idelátogatott.

2010. október 16., szombat

A hátfői Holt-Siónál

 Ma reggel visszatért a hagyományos szemerkélős-esős idő. A hátfői erdőben lévő vizes helyek környékét jártam végig a reggeli szűkre szabott időmben, nagy füzek és nyárfákat remélve. Elsőként a Hátfői-kobolya mellett haladtam el. Ez a kobolya is az egykori Duna meder része lehetett, a kobolya elnevezés megtévesztő.
 A Holt-Sió itt valójában egy folyószabályozások előtti Duna meder darabja. Ennek partján reméltem nagy fákat, de a csalódnom kellett.
 A Holt-Sió
 A Holt-Sió magas partját bejárva nem akadtam igazán nagy fára. A képen egy szép szil, de ez is elmarad  listás mérettől. Érdekes, hogy egy ilyen "komoly" erdőben, mint a Gemenc még nem találtunk listás szilt.
A Dőg-tó környéki mocsarak.

2010. október 12., kedd

Tengelic környékén

 Nyugodtan sétálgat a nagy kócsag a Tengelic melletti legelőn, amelyet nemrégiben a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet részeként természetvédelmi oltalom alá helyeztek
 Utunkat egy patak állta el, pedig a másik oldalán nagy fűz mutatkozott.
 A rét szép, mert rendszeresen legeltetik
 A legszebb részen, a patakon túl méretes nyárfa áll. A kép előterében látható,  máskor egyszerűen átléphető erecske  széles patakká hízott az idén.
 Elszáradt fűz
Szép oszlopos tölgy a középhídvégi kastélyparkban
 Lepényfa a kastélyparkban
 346 cm-jével listás helye lenne ennek a korai juharnak
Lassan araszolgat lista alja felé a platán is.

2010. október 10., vasárnap

A Kis-Makkos- tónál

 ShG-tól jelzést kaptam arról, hogy a Felső-Gemencben a Kis-Makkos-tónál méretes fűzfák vannak. Ma reggel -szinte kapkodásnak számító sietséggel- kiugrottam a jelzett helyre füzeket mérni. (Érdemes megnézni ShG beszámolóját is innen.)
Indulásnak rögvest egy kéttörzsű tölgy. Mint szigorú ítész, nem fogadtam el egy fának.
Kel a Nap a Bezerédi-sík felett. Hideg volt, apró deres foltok jelezték, hogy bent járunk már az őszben.
Csodás hely a Kis-Makkos-tó is. Érdekes, hogy az M9-es forgalmi zaja is tisztán idehallatszott.
Egy méretes fűz. 640 cm. (46 20' 10"; 18 53' 22")
Ez is szűken megvan 6m, de kettős törzsűsége miatt a bennem lakozó szigorú ítész nem fogadta el egy fának. Mivel időre kellett visszaérnem további keresgélésre most nem is maradt időm. Pedig érdemes lett volna még körülnézni.
Nagy öröm egy ilyen szép 410 körüli tölggyel való találkozás is.
Fények 1.
Egy roskatag, alig éldegélő nyárfába is belebotlottam.
Törzse, mint egy nagyüzemi laskagomba telep. Egyik vaskos ága már letört, a nagy részük száraz, de egyik  kizöldellt az idén is. 710 cm. (46 19'59",18 52'15")
Fények 2.
Búcsúzóul egy újabb 4m-es tölgy.

Fények 3.