2010. január 23., szombat

A Gemenc a világűrből

Hallomások és a műholdfelvételek alapján összeállítottam egy listát, ami a Gemenc nagyfás területeiből válogat, főként a tölgyek szempontjából. Nyárfákban, füzekben az egész Gemenc bárhol kínálhat óriásokat, bár ez talán a tölgyekre is elmondható. A tölgyek műholdas képe persze nagyon becsapós lehet, hiszen pl. a Címer-fok nagy tölgyei egyáltalán nem mutatnak ill. mutattak a műholdképen. Mindenesetre ez egy lista, ami alapján érdemes elindulni, a megfelelő engedélyek és egyeztetések után. Aki ismer a Gemencben más nagyfás területet, az írja meg az elblinger.ferenc@gmail.com címre. Előre is köszönöm.
  • Bezerédi-sík. Ez egy nagy kiterjedésű rét a szűkebb értelemeben vett Gemencben. Talán egy régi fás legelő maradványa. 2009 nyarán kisvasúttal elmentem mellette.
  • A Forgó-tó déli részén lévő erdő. Novemberben, a Gemenc Zrt. nagy őszi, esősre sikeredett túráján érintettük a területet. Fokozottan védett vidék. Füzek, nyárfák, tölgyek, minden ami a Gemencet naggyá teszi.
  • A Hamis-tó környéki erdők. Az előző területnek szinte folytatása.
  • Gemenci Dunapart. Ismert, sokat látogatott vasúti megálló, két szép tölggyel. Érdemes azonban a Bezeredi-rét felé sétálni a kisvasút talpfái mentén, hogy megkeressük az alábbi képen lévő kettős törzsű tölgyet is.
  • Bárkarakodó-rét. Ez is ismert fás terület, a Gemenc tölgy-királyával. 2009 novemberében azonban sok nagy száraz ágát láttam heverni a lábánál, a közelében álló kéttörzsű óriás is halottnak tűnik.
  • Kisrezéti erdészlak. Tavaly novemberi utam során itt akadtam egy kettős törzsű, 6m-es tölgyre.
  • Csertai erdészlak. Tavaly novemberi túrámon a Gemenc Zrt. egyik vadtápot szállító kocsisa mondta, hogy itt is szép tölgyek vannak. Látszanak is a műholdképen.
  • A Keszeg-tó környéke. A Bárkarakodó-réttől nem messze a Szomfova-erdő belsejében sok szép tölgyet mutat a Google Maps és a Flash Earth.
  • A Móric-Duna torkolata. Ez a rész nincs meg nagy felbontásban a Google Maps-en, a Bing Maps linkjére pedig kiakad a blog. Pedig nagy tölgyesek mutatkoznak errefelé. Amikor a Simon-Duna melletti nyárakat mértem, akkor jött oda két halász ember, érdeklődve tevékenységem felől. Ők mondták, hogy errefelé hatalmas tölgyes van.
  • A Veránka-szigeten lévő nagy rét. A Veránka-szigetre csak Érsekcsanád felől, komppal lehet átkelni. A terület műholdképe a Bezerédi-síkra emlékeztet.